Hirek : Leányfalu - Szigetgyöngye ifi bajnoki |
Leányfalu - Szigetgyöngye ifi bajnoki
Szabina 2010.11.15. 12:08
Elérkeztünk az őszi szezon utolsó, szám szerint 13. fordulójához, amikor is régi rivális csapatunk településére, Leányfalura utaztunk. Sajnos ez a mérkőzés idő előtt ért végett, és ellenfelünk játékosának súlyos sérülése beárnyékolta a győzelmünket. Az eredmény még nem hivatalos, hiszen a Szövetségnek kell megállapítania azt, mivel félbeszakadt mérkőzésről van szó.
Senki nem gondolta volna, hogy idő előtt mehet a két csapat zuhanyozni. Mint utóbb kiderült, nem a sérülés miatt lett vége a meccsnek a 85. percben, hanem mert egy leányfalusi néző inzultálta a játékvezetőt. De kezdjük az elejéről...
14 fős kerettel keltünk át a Duna túloldalára. A győzelem volt a fontos, hogy a tabella élén maradjanak ifistáink. Leányfalu csapata egyel job helyezést foglalt el a tabellán, de csak a jobb gólarányának köszönhetően. Ellenfelünk egy cserével vágott neki a mérkőzésnek, amiben az is közre játszott, hogy hosszabb eltiltást kaptak egyes játékosok. Nálunk négy csere ült a kispadon, míg Elsik Renátó öt sárga lap összegyűjtése miatt a felnőtt keretben kapott helyett.
Isten sem tudja, hogy hány helyzet kell ahhoz, hogy végre gólt szerezzünk, így a találat megszerzése sokat váratott magára. Az azonban érzékelhető volt, hogy ez a mi meccsünk volt, és mi uraltuk a játékot. A leányfalusi támadók nagy ritkán jutottak el a kapunkig, de persze számunkra veszélyes helyzetük így is akadt. A 38. pecben azonban megtört a gólcsend: Sipos Ádám volt eredményes, és az ősszel megszerezte 9. gólját. A félidő kicsit rövidebbre sikeredett, mindössze 43 perc volt. Egy cserét eszközöltünk a pihenő alatt: Cséplő Ricsi helyére Klubuk Dávid állt be.
A második félidő ismét az elpuskázott helyzetekről szólt: van egy-két játékosunk, aki már rég gólkirály lehetne, ha minden helyzetét értékesíti. Pásztor Norbi labdjája például a gólvonalig alig csurgott el, nem csoda, hogy ellenfelünk kilőtte onnan a zsugát. A 65. percben azonban ismét Norbinál volt a gólszerzés lehetősége, és háttal ellenfelünk kapujának be is sarkazta, így már 2 góllal vezettünk. A gól után Sipos Ádámot Korsós Dávid váltotta a pályán. A 70. percben pedig Ványi Benőt Lichi Roli váltotta. A 79. percben egy büntetőt sikerült kiharcolnia Korsósnak, amikor is ellenfelünk játékosa elrántotta a 16-oson belül. Ezért az akcióért megkapta második sárga lapját a meccsen, így mehetett átöltözni. A 11-est Klubuk Dávid végezte el, és olyan erővel rúgta a kapuba, hogy szerintem még a mai napig foltozzák a hálót.
A 85. percben azonban megtörtént a baleset...
Utólag kiderült a jegyzőkönyvből, hogy nem a sérülés miatt fújta le végül a bíró a mérkőzést 5 perccel a vége előtt, hanem mert egy leányfalusi néző lökdöste őt, így nem látta biztosítottnak a mérkőzés folytatását.
Az eredményt ilyenkor a Szövetségnek kell megállapítania, de mivel a mérkőzés nagy részét lejátszottuk, így marad a 3:0 számunkra és a góllövők is örülhetnek a góljuknak, de csak a héten lesz hivatalos.
Eredmény: Leányfalu - Szigetgyöngye 0:3 (0:1)
Gólszerzők: Sipos Ádám, Pásztor Norbert, Klubuk Dávid (11esből)
Babalola T. Hakeemson, Vitéz László, Szalai Bálint, Ványi Benő (Lichi Roland 70'), Cséplő Richárd (Klubuk Dávid 46'), Cséplő Károly, Pásztor László, Sipos Ádám (Korsós Dávid, 65'), Mócsai Krisztián, Bántó Tamás, Pásztor Norbert
|